Mintegy negyvenmilliárd forintra pályázhatnak a 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők, amivel fejenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak új vállalkozásuk elindításra – mondta Bodó Sándor sajtótájékoztatón, Budapesten.

A foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár közölte, a program segítségével nyolcezer érintett találhatja meg számítását önfoglalkoztatóként, ami érdemben növelheti a vállalkozási hajlandóságot Magyarországon.

Az államtitkár a tájékoztatón elmondta, az álláskeresők foglalkoztatási szintjének növelése érdekében különösen indokolt körükben a vállalkozói aktivitás ösztönzése, az új vállalkozások létrejöttének támogatása, képzettségük fejlesztése, a vállalkozással kapcsolatos szemléletformálásuk javítása.

Bodó Sándor ismertette, a program teljes kerete 46 milliárd forint, ebből 6 milliárd forint támogatja a résztvevők képzését. A vállalkozások induló költségeinek támogatására 40 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből a 30 év felettiek által létrehozott vállalkozások részére 13,35 milliárd forint, míg a fiatalok által létrehozott vállalkozásokéra 26,65 milliárd. E két pályázati lehetőség közel 8 ezer vállalkozás elindulását segítheti elő 2022-ig, melyből 2627 vállalkozás a 30 év felettiek, 5236 vállalkozás pedig a 30 év alattiak körében jöhet létre.

Az államtitkár leszögezte, az első szakaszhoz kapcsolódó képzések megvalósítása várhatóan jövő év tavaszán kezdődik meg, a konkrét támogatási igények benyújtására a képzések sikeres elvégzését és az üzleti tervek elfogadását követően, várhatóan 2019 közepén nyílik meg a lehetőség.

Bővebben ITT

Forrás: www.kormany.hu

Lettedora
Adatkezelési áttekintés

A cookie-k fontosak a weboldal megfelelő működéséhez. A felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket használunk. A sütik kicsi adatcsomagok, amiket a böngésző tárol. Ennek segítségével lehet például felismerni, hogy voltál már a weboldalon, vagy pontosabb statisztikát készíteni a weboldal látogatóiról.

Kérjük, olvassa el az Adatkezelési tájékoztató cookie-k (sütik) használatáról szóló pontját, amelyben tájékozódhat az általunk használt sütik fajtájáról illetve azok kezeléséről, törlési lehetőségeiről.

A bal oldali menü segítségével áttekintheti a cookie-kat és engedélyezheti egyesével a különböző típusú sütik használatát.